Az írás a lent megjelölt cikk fordításán alapul, de saját gondolatokat is tartalmaz.

Veszélyes strandok

0

A strandoknak ideális esetben elsősorban kikapcsolódást, napozást és gondtalan úszkálást kell biztosítaniuk a látogatók számára. A „tengerpart” szó hallatán a legtöbb embernek az érintetlen fehér homok, a lágy hullámok és a hajladozó pálmafák jutnak eszébe. Azonban nem minden partszakasz büszkélkedhet ilyen szerencsés adottságokkal. A most bemutatásra kerülő strandok felkeresését a potenciálisan ránk leselkedő számos veszélyforrás miatt érdemes kétszer is átgondolni. A cápáktól kezdve a mérgeskígyókon és egyéb vadállatokon át egészen a heves áramlatokig számtalan körülmény tehet kevésbé vonzóvá egy-egy partszakaszt. Egyes strandok esetén a veszély forrása nyilvánvaló, míg máshol előfordulhat, hogy nem derül ki rögtön, miért érdemesebb örökre elkerülni.

1. Gansbaai, Dél-afrikai Köztársaság

1

A partot Great White Shark Capital-nek (magyarul nagyjából „fehér cápák fővárosa”) is hívják, és bár a szörfözéshez kiváló hullámokat kínál, temérdek mennyiségű cápa is megfordul erre. A part egy része a Shark Valley (azaz „cápavölgy”) nevet viseli, ahol pórul járt fókák tucatjai esnek cápatámadások áldozatául.

Bár mi nem ajánljuk, hogy bárki akár csak a lábujját is belemártsa ezekbe a vizekbe, több társaság is kínál olyan programot, amely lehetőséget nyújt a bátor jelentkezőknek, hogy ketrecbe zárva nézhessenek farkasszemet a körülöttük úszkáló cápákkal.

2. Bolsa Chica State Beach, Kalifornia

2

Ha a Bolsa Chica State Beach-en napozunk, előfordulhat, hogy a képen látható halálos hüllő társaságában találjuk magunkat.

Ez a sárgahasú mérgeskígyó nem egyszer sodródott már partra ezen a napfényes szakaszon, általános riadalmat keltve a strandolók között. A kígyó előre és hátra egyaránt jól úszik, és akár három órán át képes a víz alatt maradni.

3. Virginia Beach, Virginia

3

Egy utazási blog szerint 2014-ben a Virginia Beach a világ 9. legveszélyesebb strandjának számított, ami egyetlen okra vezethető vissza, ami pedig nem más, mint az itteni vadon élő rókák. Jóllehet, hogy aranyosnak tűnnek, szándékaik azonban egyáltalán nem azok.

Ezen a parton nem ritka, hogy összegyűlnek a környéken élő rókák, hogy erőiket egyesítve támadják meg a napozó strandolókat vagy épp háziállataikat. Néhány 2010-es incidens óta a strandolókat már figyelmeztetik, hogy lehetőség szerint ne aludjanak el a parton.

4. Északi-Szentinel-sziget, Andamán-szigetek

4

Az Indiai-óceánon, a Bengáli-öbölben található egy gyönyörű trópusi sziget, fehér homokos tengerparttal. A nagyjából Eger város nagyságú szigeten nem éppen barátságos fogadtatásban lehet részünk.

A sziget ugyanis a világ egyik legveszedelmesebb törzsének, a szentinelézeknek az otthona. Bár nem sokat tudunk a törzsről (például azt sem, hogy 15 vagy épp 500 tagja van-e), az egyértelmű, hogy a modern világot próbálják teljes egészében kizárni, kiváltképp a látogatókat. A beszámolók szerint bárkire nyilakat lőnek, aki a sziget közelébe merészkedik.

5. Kīlauea, Hawaii

5

Ez biztosan nem az a hely, ahol szívesen eltöltenénk egy kellemes délutánt, vagy piknikeznénk egy jót. A szakemberek azt javasolják, hogy villámgyorsan nézzünk körbe, esetleg készítsünk egy szelfit, aztán induljunk is tovább. Hogy miért?

A közvetlen szomszédban található egy 1983 óta aktív vulkán, amely több mint 10 km-es sugárban lövell ki lávát, aminek következtében a tenger vize a part közelében izzani kezd. Vélhetően legtöbbünknek nincs ellenére a meleg vizes fürdőzés vagy épp a szaunázás, az viszont biztos, hogy senki sem ezt a hőfokot kedveli leginkább…

6. Shenzhen Beach, Kína

6

Amikor veszélyes strandokra gondolunk, leginkább talán erős áramlatok, halálos vagy épp fájdalmas csípéseket okozó állatok juthatnak eszünkbe. Ezen a strandon azonban valami egészen más áll a számos tragédia hátterében: a túlzsúfoltság.

Ez a népszerű nyaralóhely főszezonban annyira zsúfolttá válik, hogy kifejezetten veszélyes a strandon tartózkodni. A balesetek nem ritkán halálos kimenetelűek, amelyek közül ki kell emelni a gyerekek vízbe fulladását. A helyzet súlyosságát jelzi az is, hogy Kínában az 1–14 éves gyerekek körében a leggyakoribb halálozási ok a vízbe fulladás. A képeket látva azt is nehéz elképzelni, hogy a szüleiktől egy kicsit is eltávolodó gyerekek hogyan tudnak ekkora tömegben bárhogy is visszatalálni hozzájuk.

7. Praia Do Norte, Nazaré, Portugália

7

Ha nem volna rögtön egyértelmű, hogy miért is került ez a strand a listára, vessünk még egy alapos pillantást a képre, és így talán már ki tudjuk szúrni a parányi szörföst az óriási hullámok között. A partoknál húzódó mélytengeri árok magába gyűjti az óceáni áramlatokat, aminek következtében a város északi strandján hatalmas hullámok alakulnak ki.

Még a legtapasztaltabb, világrekordokra törő szörfösöknek is halálos veszélyeket rejt ezen hullámok meglovaglása.

8. Északi terület (Northern Territory), Ausztrália

8

Ausztráliában úgy tartja a mondás, hogy ha valami mozog, akár meg is ölhet. Ez hatványozottan igaz a távoli Északi területre, ahol számos veszély leselkedik a látogatókra.

Aki ezekben a vizekben úszkál, bizonyára nincs tisztában azzal, hogy az egyik legveszélyesebb medúzafaj is jól érzi magát errefelé. A kockamedúza kétméteres tapogatóiban több ezer csalánsejt található. Legjobb esetben egy fájdalmas csípéssel megússzuk, a legrosszabb esetben viszont akár bele is halhatunk!

9. Chowpatty Beach, Mumbai

9

A legtöbben valószínűleg a „csodaszép”, vagy ehhez hasonló jelzőt társítunk a „tengerpart” szóhoz, itt azonban erről szó sincs. A Chowpatty Beach a világ legszennyezettebb strandja, amely számos helyi lakost betegített már meg, így semmiképp sem ajánlatos ezekben a piszkos vizekben fürdőzni.

Szeptemberben rengeteg indiai lakos érkezik ide a Ganesha Chaturthi hindu fesztiválra. Ettől eltekintve, hacsak valami megmagyarázhatatlan oknál fogva nem akarunk rémes betegségeket összeszedni, nem érdemes erre a strandra látogatni.

10. Dumas Beach, India

10

Azt beszélik, hogy a Dumas Beach-en kísértetek járnak. Amellett, hogy sokan eltűntek már ezen a területen, néhányan üvöltéseket és egyéb különös hangokat hallottak éjszakánként.

Egyesek úgy hiszik, hogy ez a partszakasz korábban temetkezési helyként szolgált. Még ha ezekben a pletykákban nem is hiszünk, akkor is érdemes más strand után nézni, ugyanis a halálos királykobrák ténylegesen otthonosan mozognak ezen a területen.

11. Morecambe Bay, Lancashire, Egyesült Királyság

11

Ha nem állunk gyors futó hírében, mindenképp érdemes elkerülni ezt a strandot. Morecambe veszélye abban rejlik, hogy a területen futóhomok található, illetve a vízszint váltakozása is kiszámíthatatlan.

A helyiek a terület átvizsgálásához lovaskocsikat és traktorokat használtak, amelyeket egyszerűen elnyelt a futóhomok. Meglehet, olykor azt kívánjuk, „bár nyelne el a föld”, egészen biztosan nem szeretnénk, hogy ez szó szerint bekövetkezzen!

12. Réunion sziget, Franciaország

12

Érintetlen fehér homok, esőerdők, korallzátonyos partvidék – nincs is szebb az Indiai-óceánban található Réunion szigetnél, amely Franciaország tengerentúli megyéje. Tökéletes helyszín arra, hogy az itt készült fotóinkon ámulva irigykedjenek ránk követőink.

A tengerben azonban jóval kellemetlenebb élmények várhatnak ránk. 2017-ben Réunion strandjain történt a világ összes végzetes cápatámadásának közel fele, aminek következtében a sziget a „cápatámadások fővárosává” avanzsált. Nem meglepő, hogy a turisták száma ezt követően drasztikusan csökkenni kezdett…

Forrás: https://noteabley.com/culture/most-dangerous-beaches-fb/

Fotó: buvartanoda.hu/cikkek