„Nem jut a Lyon el messzire, ha nem figyel Lionel Messire” „Az angolok szokás szerint meglepően agresszívan kezdtek.” „Dzurják a felső sarokba gurított.” „Zidane eltéveszthetetlen stílusban kezeli a labdát. Hoppá, most látom ez nem is Zidane.” Igen, itt a foci-VB, és minden bizonnyal újabb örökbecsű sportriporteri bakik kerülnek fel az örökranglistákra és vésődnek bele a kollektív emlékezetbe. A foci egy saját, külön világ ölelkező férfiakkal, akik évtizedekkel később is keserűen emlegetnek fel egy lest, egy meg nem adott gólt, egy gólvonalra lepattanó lövést. És persze a foci: egy külön nyelv. A meccsen nem leveszik a labdát, hanem „megszelídítik a pettyest”. A védő mellett „nem sok sót nyal” a csatár. A labda a meccs elején „90 perces vándorútjára indul”. „Lövésből lesz a gól”, már ha a „kapu torkából” fel nem szabadítanak a védők, s így kimarad az „ordító gólhelyzet” (és hát persze „gól az, amit a bíró megad”). No meg az örök kérdések: null vagy nulla? Gólarány vagy gólkülönbség? Ki lehet-e hagyni egy ziccert?

A futball nyelve alapvetően angol, hisz a sportág Angliából „indult évszázados hódító útjára”. Offside, corner, hands, fault, centerhalf, bekk – rengeteg egykori kifejezést ma is használunk még. 1931-ben aztán a Nemzeti Sport Tessék magyar szavakat keresni a sport fogalmainak kifejezésére! címmel pályázatot hirdetett meg, afféle sportnyelvújítási mozgalmat kezdeményezett, mely évekig zajlott. A szerkesztőség válogatott és díjazott, olyan szavak, kifejezések születtek meg, mint mez (dressz), hajrá (finis), szorító (ring), rajt (start), edző (tréner). 1933-ban került a szöglet és a tabella, 1934-ben a mára kihalt firka (a dribli, cselezés értelemben), a váltófutás, a vízilabda, 1935-ben pedig a rangadó (derby) a sportnyelvbe. A mez szavunk amúgy már 1770 óta létezik, csak mást jelentett (lepel), majd átalakult jelmez jelentésűvé, s innen már logikusan váltotta ki a dresszt (mely persze maga is megmaradt). Az ‘edz’ is régi szavunk, a 16. századtól használjuk „erősebbé tesz” értelemben, és a 19. század közepétől a tréningez kifejezés jelentésében is. Az ‘edzés’ az 1860-as évektől van jelen, az ‘edző’ pedig csak 1931-től. Érdekes, hogy a ‘labdabiztos’ kifejezést a 30-as években germanizmusnak érezték a nyelvészek, és megbélyegezték – mára teljesen megszokott jelző lett (bár kevés magyar futballistára illik).

A foci karneváli léthelyzet, azaz a benne szereplők egy új teret alkotnak, játékosok-nézők egyaránt álarcos, jelmezes résztvevők. A nézők sem csak szemlélik a focit, hanem a rendszer részét képezik (ezért is olyan abszurd dolog egy zárt kapus mérkőzés), így a szurkolói fociszleng tárgyalása is jogos a foci-VB kapcsán. A szlengben nem gond a nyelvművelők szemét szúró idegen kifejezések léte: a rengeteg angol mellett vannak német eredetű szavak (spíler, luftot rúg, ziccer), de gondoljunk akár a tiki-takára vagy a pressingelésre – ma is rengeteg idegen szó kerül a fociszlengbe. Sok kifejezés névátvitellel érkezik a szlengbe: elkaszál, besárgul, kötény – ezek hasonlóságon alapuló névátvitellel keletkező kifejezések. Szeretünk összetett szavakat is alkotni (hálóőr, partjelző, műmájer), kicsinyíteni (tarcsi – tartalék, spori – sporttárs), nem vetjük meg az igekötőket (fel- vagy befűz, felvág, elkaszál, megküld), elvonással pedig lerövidítünk kifejezéseket (büntető(rúgás), csere(játékos), (csapat)kapitány, (csere)pad, szöglet(rúgás)).

A sort és a példákat hosszasan lehetne folytatni, de „ennyi már gombócból is sok” volna.

Zárásként egy újabb örökbecsű mondat egy nem túl mozgalmas „összecsapásról”: „Mindkét csapat állóháborúvá merevedik most.”