Az interneten böngészve több olyan honlapra is bukkanhatunk, melyek száz és száz, a világ minden tájáról összegyűjtött szórakoztató, olykor teljesen értelmetlen félrefordítást sorakoztatnak föl. Ezek nagy valószínűséggel gépi fordítások, vagy a szövegkörnyezetet és a minőséget figyelmen kívül hagyó fordítók keze munkái. Ilyen félrefordításokkal egyaránt találkozhatunk éttermekben, étlapokon, útjelző táblákon, különböző termékek csomagolásán és szórólapokon.

Egyéb esetekben viszont a fordítási hibáknak sokkal drámaibb következményei is lehetnek.

1980-ban, az „intoxicado” (mérgezett) és „intoxicated” (bódult) szavakat összetévesztve orvosok arra a téves következtetésre jutottak, hogy a 18 éves Willie Ramirez, akit eszméletlen állapotban egy floridai kórházba szállítottak, drogtúladagolásban szenvedett, noha valójában agyvérzése volt. A helytelen diagnózist követő nem megfelelő kezelés miatt mind a négy végtagjára lebénult, és egy későbbi perben 71 millió dollárt kapott kártérítésként.

A japán miniszterelnöknek, Kantaro Suzukinak az 1945-ös potsdami egyezményre adott válaszának félrefordítása lehetett az egyik oka annak, hogy az Egyesült Államok ledobja az atombombát Hirosimára  – csupán 10 nappal Suzuki nyilatkozata után. Suzuki a „mokusatsu” szót használta, mely fordítható úgy, hogy nem nyilatkozom, de úgy is, hogy csendesen megvetni…

Egyes félrefordításokat viszont egész egyszerűen elfogadnak a beszélők, beépültek a kollektív tudattalanba és a mindennapi beszédbe. Annak ellenére, hogy később fény derült arra, hogy félrefordítások, ezek a mítoszok és szófordulatok még mindig mélyen gyökereznek a kultúrában. Íme néhány ilyen ferdítés, melyek közül a cikk írása előtt párat még én sem ismertem.

A tiltott gyümölcs

Az egyik legrégebbi példát a Bibliában találjuk. A több száz éves és számos fordítást megélt vallási szövegek számos félrefordítást rejtenek. Az általános vélekedés, miszerint az éden kertjének gyümölcse egy alma volt, a szöveg egy korai fordításából ered: ez a „mălum” szót használta, mely egyaránt jelenthet almát és gonoszt. Az eredeti szöveg csak „gyümölcsöt” és „fát” említ, almának viszont semmi nyoma benne. Mindezek ellenére a bűnbeesés jelenetét gyakorta ábrázolják almafával, és a férfiak gégéjében található pajzsporc elnevezése („ádámcsutka”) is hozzájárult a szó használatának meggyökeresedéséhez.

A nyelv ízlelőtérképe

Az általános közhiedelem szerint a nyelven speciális területek helyezkednek el, melyek külön-külön ízfajtákat érzékelnek: eszerint az édest a nyelvünk hegyén, a savanyút és a sós ízt a nyelv jobb és bal szélein, a keserűt pedig hátul érezzük. Valójában azonban minden ízlelőbimbó képes mindegyik íz érzékelésére, csupán abban különböznek, hogy egyes ízekre más-más mértékben érzékenyek. A nyelv ízlelőtérképének mítosza Edwin Boring fordításából származik, aki Davis Hänig 1901-ben megjelent Zur Psychophysik des Geschmackssinnes (Az ízérzékelés pszichofizikájához) című tanulmányát fordította le. A tanulmány eredetileg a nyelv egészének különböző ízfelismerési szintjeiről értekezik, és ezt értelmezték félre mint az alapízekre való érzékenység különbségeit.

Élet a Marson

Giovanni Schiaparelli, egy olasz csillagász 1877-es művének fordításában található egy olyan hiba, mely a „rég letűnt marsi civilizációról” szóló, tudományos-fantasztikus regényekbe illő feltételezésekhez vezetett. 1895-ben, miután Percival Lowell elolvasta Schiaparelli munkáját, egészen a marsiak civilizált, utópikus társadalmát vázolta fel, amely képes volt „csatornák” komplex rendszerének kiépítésére. A baj ezzel csupán az, hogy Schiaparelli sosem írt ilyen csatornákról: az általa használt „canali”, tehát csatornák (kanálisok) szóval csupán arra a lineáris árokhálózatra utalt, melyet a vörös bolygó felszínén figyelt meg. Élet a Marson? Talán még sincs.

A kis ember szindróma

A számok is félrefordíthatóak: a mértékegységek fordításában ejtett hiba vezetett oda, hogy Napóleon alacsony emberként került a köztudatba. Magassága valójában 5,2 láb volt, de francia láb, mely nagyjából 170 cm-nek felel meg, így korának átlagos testmagasságát valamivel meghaladta. Ez a mind a mai napig létező mítosz lett az alapja a „Napóleon-szindróma” (más néven „kis ember szindróma”) kifejezésnek, mellyel a többnyire alacsony növésű embereknél tapasztalt kisebbségi komplexust jelölik. Az ilyen emberekre általánosan jellemző a túlzottan agresszív társas viselkedés, amellyel mintegy kompenzálják alacsony termetüket. Kutatások viszont bebizonyították, hogy éppen a magas emberek reagálnak agresszívabban, ha provokálják őket.

Minden bizonnyal sokkal több olyan fordítási hiba került a köztudatba, melyről nem is tudunk. De fény derülhet-e mindre egyáltalán? Amint a kultúra szerves részeivé váltak, majdhogynem lehetetlen merőben új képeket, kifejezéseket, ábrázolásokat varázsolni belőlük. Még a fentiekből okulva is nehéz lenne elképzelnem, hogy Ádám és Éva nem egy almába harapnak, vagy azt, hogy Napóleon nem egy alacsony és agresszív férfi volt.

Hogy teremt-e vagy rombol ilyenkor a fordító? Bármely esetben azt láthatjuk, hogy a fordító tevékenysége nehezen sorolható ide vagy oda, hiszen a két kultúra közötti közvetítés során gyakran ütközik olyan lefordíthatatlan kifejezésekbe, amelyeknek a feloldása a forrásnyelvi szöveg szempontjából veszteségként hathat, a célkultúrához tartozó olvasókat pedig összezavarhatja… a fordításról kialakult téves vélekedések pedig nemigen könnyítenek a helyzeten.

Forrás:
http://translationsinlondon.wordpress.com/2013/09/19/five-misconceptions-caused-by-mistranslations/