Munkaerő-kiválasztás startupoknál

Munkaerő-kiválasztás startupoknál

Felejtsük el az igáslovakat. A közös cél a fontos!

 A nemzetközi online sajtóban sorra jelennek meg értékes cikkek vállalkozás-fejlesztés témakörében. Ezeknek az írásoknak a lefordításával segíteni szeretnénk azokat a cégeket, akik a nyelvi gátak miatt nem férnének hozzá ezekhez a tartalmakhoz.

Minden startup cég életének egyik legizgalmasabb napja, amikor a menedzsment hosszú munkanapok és álmatlan éjszakák után végre úgy dönt, hogy a csapatot bővíteni kell és elkezdődik a kiválasztás.

Nagy kárt okoznánk azonban a cégnek azzal, ha csak a létszámnövelés miatt vennénk fel új munkaerőt a korai, instabil időszakban. Az induláskor felvett alkalmazottaknak kulcsszerepe lesz a cég kultúrájának, imázsának és irányának formálásában.

A munka során folyamatosan kisebb, mindennapos problémákkal találkozunk, illetve komoly, sorsdöntő döntéseket kell hozni, így előnyös, ha a kezdőcsapat nemcsak jól képzett, hanem a jövőbe tud tekinteni és a vállalatot a következő szintre emelni. Az alábbiakban az új alkalmazottak kiválasztásának három vezérelvét írjuk le:

  1. Keressük a célt a munka mögött.

Ben Huh, a The Cheezburger Network vezérigazgatója októberben, egy brooklyni konferencián a munka és a cél közötti különbségekről beszélt. Szerinte a munka az, amit minden nap csinálunk és jók is vagyunk benne; egyénileg végezhető és van végpontja. A cél azonban arra motiválja az egyént, hogy minden nap megújuljon. Nincs vége, és közösen érhetjük el.

Miért hasznos ezt tudni a kiválasztásnál? Mert olyan jelentkezőket kell keresni, akiket a cél vezérel; képesek ugyanazért a célért, ugyanakkora szenvedéllyel, ugyanazzal a felfogással dolgozni, mint a cégvezető. A vállalat következő éveiben nem a munka, hanem a cél fogja táplálni a céget, a jövőképet és a stratégiát.

  1. Cselekvő és gondolkodó embereket toborozzunk.

Az elején minden startup ismeri a hosszú munkaórákat, az „akkor megyek haza, ha mindent befejeztem” hozzáállást, majd a megkönnyebbülés sóhaját, amikor az új csapattagok megérkeznek és átveszik a feladatokat, amelyek addig egy emberre hárultak.

A bővítésnél viszont mindenképp cselekvő és gondolkodó embereket keressünk. Az igásló minden csapat jó kiegészítője lehet, mégis az fog komoly változást hozni, aki a feladatokon túl is lát.

Rendelkezik a jelentkező a pozícióhoz szükséges képzettséggel, valamint tud a folyamat javítására megoldásokat ajánlani? Hogyan látja az adott pozíciót 1 év múlva? És öt év múlva?

Az fogja előrevinni a vállaltot, ha az alkalmazottak túl látnak a napi teendőkön és a jövőt tartják szem előtt.

  1. Érjük el a legtehetségesebbeket.

A kis- és nagyvállalatok célja egyaránt a tehetségek felkutatása. Ha egy vezető személyiséget veszünk fel, az nem csak a kérkedésre jogosít vagy a cég képéhez járul hozzá, hanem ápolja a vállalati kultúrát és elvárásokat támaszt a következő tehetségek felé.

Saját cégem, a Poshly olyan tárgyi tudással rendelkező szakembereket alkalmaz, akik számos területen kompetensek, így az alkalmazottak tanulhatnak egymástól. A közös munka és tanulás izgalma elősegíti a kreatív gondolkodást és robusztusabb végtermékeket eredményez. Ezáltal mindenki újult lelkesedéssel és célokkal indít egy-egy munkafolyamat után, ami segít a vállalati kultúra kialakításában és fejlesztésében, valamint megakadályozza, hogy a munka munkaszagú legyen.

Az előrelátó cégek közös küldetése, hogy a piacon már létező dolgoknál valami újabbat és jobbat hozzanak létre. A jobb termékekkel és oktatással a cégek elérhetik a hosszabb élettartamra, fenntarthatóságra és a tehetségek megszerzésére irányuló céljaikat.

Ha már a cég indulásánál a megfelelő csapatot alkalmazzuk, akkor megalapozhatjuk a vállalati célok közös teljesítésének lehetőségét. A cég jövőbeli képét és a szervezetet is a csapattagok fogják alakítani és támogatni. Ezért megéri az önéletrajzok mögé nézni, ugye?

Forrás: www.entrepreneur.com

© 2021 Concord Fordítóiroda Kft. • Minden jog fenntartva! GDPRÁSZF